Sound Of Mind

Gyermekvédelmi programok - Pedagógus továbbképzés - Önismereti foglalkozások

Szingli nők és a kötődési mintázat kapcsolata

A párkeresés során , és a pár nélküliségben is megmutatkozik a kötődési rendszerünk. Elkerülő kötődésű felnőttek kevésbé vágyódnak párkapcsolat után, míg elárasztott nők, rengeteget szorongva, de sokkal inkább szeretnének kapcsolatot.

A szingli nők ( azaz akik nem szeretnének elköteleződni, és / vagy nem élnek tartós párkapcsolatban ) száma  a nyugati társadalmakban meredeken emelkedik. Egy átlagos felnőtt amerikai nő, már több időt tölt szingliként, mint párkapcsolatban (DePaulo, Morris 2005). Magyarországon közel 200.000 szingli nő él. Számuk folyamatosan növekszik. Ezzel a számmal Európában a középmezőnybe tartozunk. Az Európai Unió tagállamaiban az egyszemélyes háztartások száma eléri, helyenként pedig meg is haladja a 30 % -ot. A szingliség vezető okai a párkapcsolat kialakításának nehézségei, illetve az önbizalomhiány. A kötődési rendszer ismerete értelemszerűen nem szerepel az okok között. Az érintettek sok esetben nem is tudnak a létéről, gyermekkori kötődési mintázatuknak nem tulajdonítanak szerepet, vagy nem kötik össze a jelenkor eseményeivel. A nehézségek általában külső tényezőkre, okokra irányulnak, az egyéntől fakadó tényezők az érintettek számára ismeretlenek. Érdekes pontja az ide tartozó kutatási anyagoknak, hogy a szingliség egyik fő oka, a válástól való félelem, illetve az elhagyatás. Szingli nőknél gyakoribb volt a gyermekkorban  tapasztalt elhanyagolás, közöny ( Schachner, Shaver, Gillath, 2008. ).

1ae776f9-7ba6-4510-9875-0c8f3ba7073e.jpeg
A felnőttek párkapcsolataikban is kötődési rendszert alakítanak ki, így gyermekkori munkamodelljük vezérli felnőtt kapcsolataikat is ( Hámori 2013 ). Kora felnőttkortól kezdve a partner lesz a szülő helyett a  kötődés tárgya. A válogatás és az elkerülés kapcsolatát vizsgálva az elkerülő kötődési spektrum látszik meghúzódni. Pszichometriai eszközök szerint, aki távolságtartó, rideg, érzéketlen nevelési stílusban részesült, sokkal kevésbé tart igényt felnőtt korában az intim kapcsolatokra, mint aki odaadó, elfogadó környezetben nőtt fel. A túlválogatás magatartása is ezt a távolságtartást szolgálja. Hiszen úgy, hogy nagyon kevesen felelnek meg az elvárásaiknak, úgy nagyon kevés embert kell közel engedni magukhoz. Elkerülő kötődésű személyek gyakran érzik úgy, hogy nincs szükségük párkapcsolatra, ennek oka, hogy szüleikkel sem élték meg a biztonságos kötődést, a szülő érzelmi elérhetetlensége miatt, kötődési vágyuk is sérült, valamint nehezükre esik flörtölni, érzelmi szükségleteiket nehezen fejezik ki. Az ilyen kötődésű személyek gyakran éreznek félelmet, gyakran külső oknak tulajdonítva. Jellemző rájuk az érzelmi zártság, és a bizalom hiánya ( Hazan és Shaver, 1987 ). Elkerülő kötődésű személyek a szexuális életet is kerülik hiszen a szex intimitást követel, és pszichológiai közelséget igényel ( Shaver, Gillath, 2008 ).Az elkerülő kötődés szempontjából kényelmetlen közel kerülni valakihez, függni másoktól, hiszen a gyermekkori kiszolgáltatottság érzése dominál.( Balluerka és Shaver, 2007. ) A munkahelyi teljesítmény, a függetlenség fontosabb az ilyen nők számára, mint a párkapcsolat. 

1c21c567-709c-4355-a158-b9184821f193.jpeg

Az elárasztott kötődésű személyek, akik gyermekkorukban túlóvottak voltak, vagy gyakrabban szídták, kritizálták őket, sokkal jobban szoronganak, és mivel szüleik is elárasztották őket érzéseikkel, így ők is hamarabb esnek szerelembe, igaz a párkapcsolataikban már elégedetlenek, hiszen nekik sem volt kiegyensúlyozott szüleikkel való viszonyuk. ( Fraley és Shaver, 2000. ) Elárasztott kötődésű személyekben nagyobb a félelem a visszautasítástól, és az elhagyatástól. Gyakran alakítanak ki dependens, függő kapcsolatokat. Alárendelődésük a párkapcsolatban magasabb értéket mutat. Érzelmi szükségleteiket nagyobb mértékben élik meg, szorongásuk magasabb, közérzetük roszabb, önértékelésük alacsonyabb, mint elkerülő társaiké. Párkapcsolatra vágyódásuk magasabb értéket mutat, és szingliségük esetén alacsonyabb az élettel való elégedettségük is.

Sok esetben az egyén külső tényezőnek tulajdonítja párkeresési nehézségeit, érzelmi távolságtartását, vagy a visszautasítást, mégis a gyermekkori kötődési rendszer szervezettsége felel a kialakult zavarokért. A párkapcsolatokat érdemes kis odafigyeléssel alakítani, mert a belső munkamodellek szerveződése, a párkapcsolati élmények nagyban meghatározzák a gyermekkorban tapasztaltakat. A visszautasítás mikéntjét, az érzelmi felkészülést egy párkapcsolatra, az ismerkedés során jelentkező szorongást, és félelmeket pedig érdemes lenne oldani, hiszen ezek nem változtathatatlan állapotok.

Amennyiben szeretnél kimondottan fiataloknak szóló csoportos foglalkozásunkra jelentkezni, ahol tanulhatsz önmagadról, vagy szeretnéd tudni, hogy, hogyan érdemes kezelni a másik ember kötődési stílusát, hogy ne alakuljanak ki kellemetlen helyzetek, vagy az ismerkedés folyamata, illetve a párkapcsolat gondozása könnyebben menjen, írj nekünk a soundofmindinfo@gmail.com-ra, vagy jelentkezz oldalunkon.

A bejegyzés trackback címe:

https://soundofmind.blog.hu/api/trackback/id/tr9215094368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Friss topikok